Női vezetés – Képzések

Lássuk a lényeget! Mi is ez a Hogyan szelídítsünk férfit? két napos workshop, aminek a hallatán először hirtelen megálltam, aztán hangosan nevettem, majd amikor végigültem, csak néztem magam elé…

Ebben a két napban meghallgattam minden hibámat, amit elkövettem a párkapcsolatomban és rögtön kaptam hozzá megoldókulcsot is. Rengeteg addig bonyolult és megoldhatatlan helyzet került elém annyira egyszerű megoldásokkal, hogy csak néztem, hogy ez sok száz nőnek a teremben hogy nem jutott eddig eszébe. Végighallgattam a korokon átívelő megoldásokat arra hogyan nyerhetjük vissza azt, amit nagyanyáink csendes mosollyal TUDTAK. Nevezetesen

A férfi a fej, de a nő a nyak, aki oda fordítja a fejet, ahová kell…

Azaz a női vezetés bölcsességének ősi megfogalmazását.

Hihetetlen volt, hogy minden itt van körülöttünk. Módszerek, ötletek, lehetőségek és konkrét megoldások. Voltak szituációba ágyazott esetek, lehetett kérdezni és két nap alatt egy férfi szemén keresztül összeállt a kép. Mi nők igen is kell, hogy – és most ezt értsd jó, okosan és valamilyen magas erkölcsi oktávon – irányítsuk és vezessük a férfi társainkat. A női vezetés lényegét kaptam meg ebben a két napban. A helyére került bennem a kislány, a nő, a szerető, a feleség, az anya és a bölcs női vezető.

Ha szeretnél elindulni velem ezen az úton, akkor eljött az idő és vágj bele!

Van kedved?

Van kedved megváltoztatni az életed?

Akarsz sikeres nő lenni?

Akkor JELENTKEZZ a Hogyan szelídítsünk férfit?” – két napos workshopra!

A rákattintasz a fenti linkre, átkerülsz egy részletes tájékoztató oldalra, ahol minden részletet megtudhatsz.

Várlak

Kriszta